Mélyül az LMP válsága: a teljes Vas vármegyei elnökség elhagyta a pártot
Az elmúlt hónapokban sorra hagyták el a pártot legismertebb politikusai.
Azonnali intézkedésre szólította fel Lázár Jánost az LMP, mivel a párt szerint két éve áll a családi napközikre megítélt uniós támogatások folyósításának nagy része.
Szél Bernadett LMP-társelnök közleményében azt írta: februárban kérdésükre Lázár János azt válaszolta, hogy az alternatív gyermekelhelyezést biztosító intézményekre kiírt Támop-pályázat 10,4 milliárd forintos keretösszegéből 5 milliárdra már megkötötték a szerződéseket, az LMP információi szerint viszont eddig a pályázók töredékét fizették csak ki, a többiekkel az átszervezésekre hivatkozva a mai napig nem kötöttek szerződést.
A tét kétezer új hely a családi napközikben, félezer gyermekgondozó foglalkoztatása és sok-sok kisgyerekes anya munkába állása – fogalmazott Szél Bernadett, aki szerint miközben a kormány korábban elismerte, hogy a bölcsődefejlesztés nem lesz elég, az alternatív megoldást jelentő családi napköziket nem hagyja létrejönni, a meglevőket pedig kivérezteti.